Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői atlétika-sikerekkel zárult az április végi nagyüzem

2017-05-03 07:50:17

Április utolsó napján hazai környezetben, a SZIE Atlétika Centrumban rendezte a Gödöllői EAC, mint régiós vezető és koordinátor a Sport XXI program Budapest-Pest megye-Nógrád megye idei első U11-es és U13-as korosztályos pályaversenyét, ahol – több mint 20 csapat részvételével – közel 200 gyermek versenyzett igen kellemes időben és nagyszerű hangulatban. A verseny szponzorainak (Naturaqua Környezetvédelmi Kft., Agruniver Holding Kft., Wessling Hungary Kft. és Tamcert Kft.), valamint a kiváló szervezésnek köszönhetően a résztvevő csapatok kivétel nélkül elégedetten és élményekkel gazdagodva távoztak.

A 8 fős csapatversenyekben a hazaiaknak is termett babér, hiszen mind az U11-es korosztályban (Bútor Blanka, Lőkös Laura, Mészáros Flóra, Szabó Ágota, Dobránszky Huba, Fazekas Soma, Menyhárt Olivér, Stampf Samu – az itt elérhető képen balra), mind az U13-as korosztályban (Benke Alexandra, Kriszt Sarolta, Stumpf Dorka, Tóth-Sztavridisz Szófia, Borbély Bálint, Fodor Péter, Grünwald Tamás, Kriszt Koppány) bronzérmet szereztek! Említést érdemel az is, hogy a hazaiak mindkét korosztályban 3-3 csapattal, azaz, összesen közel 50 fővel álltak rajthoz! Edzők: Kaptur Éva, Körmendy Katalin, Kovács Gábor, Kovács Zoltán.


Ugyancsak április 30-án, a Vasas Pasaréti Sportcentrumban – a 10.000 méteres országos bajnokság keretében – zajlottak le közép- és hosszútávfutó Serdülő és Ifjúsági Liga versenyek, ahol a Gödöllői EAC színeiben rajthoz állt serdülőkorú Szőke-Kiss Anna – a héten negyedik(!) versenyén indulva – óriási egyéni csúccsal, kiváló idővel (2:16,02 perc) 800 méteren bronzérmet szerzett, míg testvére, Szőke-Kiss Jácint 3000 méteren (10:02,44 perc) szintén harmadik lett. Edzőjük Gadanecz György.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online