Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idegenforgalmi látványossággá nőtte ki magát a gödöllői Karácsonyház

2016-11-27 11:22:01

Az ünnep közeledtével immár több mint másfél évtizede megnyitja ajtaját a Karácsonyház Gödöllőn. A kezdeti években a Grassalkovich-kastély területén várták az érdeklődőket, tavaly és idén pedig a Művészetek Háza Gödöllő épületének szomszédságában lévő műemlék jellegű ingatlan ad – 300 négyzetméteren, 9 szobában – otthont a különleges ünnepváró rendezvénynek és vásárnak.

Az egykoron megfogalmazódott ötlet sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a gödöllői Karácsonyház idegenforgalmi látványossággá nőtte ki magát. Kruták Zsófia kreatív vezető elmondta: ebben az esztendőben a nagyvilág több mint 10 országból érkeztek a válogatott karácsonyi dekorációs elemek, kiegészítők, amikből több ezer található itt meg, az egyedülállóan különleges karácsonyi hangulattal ötvözve. Az aktuális trendeknek megfelelően feldíszített, mintegy húszféle, különböző színű karácsonyfa ugyancsak meghatározó vonzerőt jelent. Az adventi időszakban, hétvégenként karácsonyváró kézműves foglalkozások keretében, szakemberek segítik a kicsiket és nagyokat, hogy egyéni ízlésük szerint díszíthessék fel otthonaikat karácsonyra – tudatta hírportálunkkal H. Szabó Sándor, aki képriportot is készített a Szabadság út 4. szám alatti helyszínen.

Egyelőre halkan tesszük hozzá, hogy a Karácsonyház gödöllői elhelyezésének jövője bizonytalanná válhat, mivel a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat pályázatot írt ki a korábban cukrászdaként, majd étteremként működött épület vendéglátó-ipari hasznosítására. Amennyiben lesz befektető, a hihetetlen népszerűségnek örvendő, ezáltal turisztikai szempontból nézve komoly értéket képviselő Karácsonyháznak illene helyet találni Gödöllőn. Kedvező jelként fogható fel, hogy a polgármester a képviselőtestület legutóbbi, november 17-i ülésén jelezte: partner a megoldásban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online