Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Autóalkatrész-tolvaj bandát kapcsoltak le a gödöllői rendőrök

2016-11-12 10:25:50

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán O. Gábor 24 éves váci lakos és társai ellen – olvasható a police.hu oldalon.

Az öt férfit a rendőrök november 10-én 13 óra 30 perckor érték tetten Szadán, amikor egy ipari park területéről gépkocsikat és alkatrészeket próbáltak meg eltulajdonítani.
Az eljárás során beszerzett adatok szerint az öt főből álló csoport november 8-án 12 óra és november 10-én 12 óra közötti időben leemelte egy ipari park területén lévő tanya kapuját és az ott tárolt autókról gumiabroncsokat, felniket, katalizátorokat és kipufogó-rendszereket tulajdonított el, mintegy 6 millió forint értékben.

A gyanúsítottak közel száz autóról szereltek le és tulajdonítottak el különböző alkatrészeket, illetve közel egy millió forint értékű tartozékot eltulajdonítási szándékkal összekészítettek.  A bűncselekmény elkövetése során több jármű zárszerkezetét és ablaküvegét megrongálták.

A gyanúsítottakat a rendőrök előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók O. Gábor 24 éves váci, T. Ákos 19 éves kistarcsai, D. Gergő 20 éves, T. Dániel 24 éves és N. Roland 20 éves kerepesi lakosokat kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A rendőrök mindegyikük lakásán házkutatást tartottak, ennek során további bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyakat találtak és foglaltak le. A nyomozóhatóság előterjesztést tett az öt férfi előzetes letartóztatásának elrendelésére.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online