Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vajda Gyöngyvér vehette át idén a Körösfői-emlékplakettet

2016-10-30 02:12:36

Idén Vajda Gyöngyvér táncpedagógus, koreográfus (Jumpers TSKE, Gödöllő Táncszínház) vehette át a Körösfői-Kriesch Aladár művészeti díjat és emlékplakettet, amit a híres művész nevét viselő alapítvány kuratóriuma ítélt oda. A díjátadó rendezvény helyszíne – Körösfői-Kriesch Aladár 153. születésnapján – október 29-én, a kora esti órákban a Gödöllői Királyi Kastély díszterme volt, ahol Varga András, a Szent Imre Általános Iskola igazgatója, illetve dr. Horváthné Homolya Szilvia, a díjazott egykori növendéke, jelenlegi munkatársa mutatták be a jutalmazott eddigi szakmai tevékenységét. Az elismerésben részesített táncpedagógust tisztelői, tanítványai és barátai köszöntötték műsorral.

Az elmúlt század elején, Gödöllőn létrejött és világhírűvé vált művésztelep alapítójáról elnevezett díjat tizenkilenc évvel ezelőtt hívta életre a Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány, amelynek azóta fontos küldetése, hogy minden évben megjutalmazzon egy-egy tehetséges, fiatal, gödöllői művészt és/vagy a helyi fiatalok művészeti oktatásában, nevelésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógust.
Az alapítvány kuratóriumának vezetője, a világhírű gödöllői művész unokája, Körösfői László dr. Révész Emese művészettörténész Gyermek és gyermekművészet Körösfői-Kriesch Aladár munkásságában című előadása után adta át az emlékplakettet.


Az idei díjazott harmincötödikként csatlakozott a Körösfői-emlékplakett korábbi jutalmazotti köréhez, amit az alábbi személyek alkotnak:
Winkler Nándor és Herczenik Anna (1997), Debreczeni Zsófia (1998), László Lilla és Lőrincz Áron (1999), Baráth Nóra és Remsey Dávid (2000), Ferenczi Anna (2001), Szekeres Erzsébet és Farkas Ágnes (2002), Barta Katalin (2003), Szalay Borbála és Goschler Tamás (2004), Kiss Éva és Hidasi Zsófia (2005), Béres Ágota és Remsey Flóra (2006), Langer Ágnes és Szalai Gergő (2007), Horváth Orsolya és Kis Dorottya (2008), Gálné Bagi Márta és dr. Horváth Zoltán (2009), Széphalmi Júlia (2010), Lázárné Nagy Andrea (2011), Bajkó Dániel (2012), Őriné Nagy Cecília és Katona Szabó Erzsébet (2013), Fodor László (2014), Annus Réka és Laurán Apolka (2015).

Fél órával a történelmi falak között lezajlott ünnepi pillanatok előtt koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a múzeum előtti téren kilenc esztendeje felavatott Körösfői-Kriesch Aladár portrészobornál, ahol a Frederic Chopin Zeneiskola növendékei, Simonváros-testvérek közreműködtek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online