Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Személycsere a Gödöllői Rendőrkapitányság élén

2016-10-15 18:23:02

Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány – dr. Mihály István rendőr dandártábornok, Pest megye rendőrfőkapitánya javaslatára – október 15-i hatállyal indokolás nélkül visszavonta vezetői beosztásba történt kinevezését dr. Bozsó Zoltán címzetes rendőr dandártábornoknak, a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetőjének.
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetésével Lajmer György rendőr alezredest bízta meg október 16-i hatállyal – adta hírül a police.hu.


Az idén 48 éves Bozsó Zoltán (képen balra) 2010 novemberétől volt a Gödöllői Rendőrkapitányság irányítója. A poszton azt a Mihály Istvánt váltotta, aki napjainkban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság első embere.
Úgy tudjuk, a tábornok egyelőre rendelkezési állományba kerül, mígnem kiderül, hogy hol folytathatja szakmai karrierjét.

A rendőrség honlapja szerint a 45 éves Lajmer György (képen jobbra) Szentesen született. 1990. november 1-jei hatállyal került a rendőrség hivatásos állományába. Első szolgálati helye a Rendőri Ezred volt, ahol járőrként teljesített szolgálatot. 1991. október 1-jétől áthelyezték a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Kunszentmártoni Rendőrkapitányságának állományába, ahol kezdetben körzeti megbízott, majd bűnügyi nyomozó és vizsgáló volt. 2000. május 1-jétől lett a Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársa. Először főnyomozó volt, majd 2001. június 1-jétől a Jászapáti Rendőrőrs Bűnügyi Alosztályát vezette. 2006. december 1. és 2008. december 31. közötti időszakban a Jászapáti Rendőrőrs parancsnoka volt. 2009. január 1-jétől a Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát vezette, majd 2012 januárjától a Nagykátai Rendőrkapitányság vezetője lett. Diplomáját 2000-ben, a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán szerezte.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online