Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Körözik a tragédiába torkollott gödöllői autólopás gyanúsítottját

2016-07-29 14:13:37

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.
Az ügyben eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy 24 éves gödöllői hölgy július 28-án, a késő esti órákban állt meg az autójával a házuk előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A 24 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.


A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd a helyszínről elmenekült. A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Mivel a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, a nyomozóhatóság elrendelte a körözését.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható Szénási Lajos tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-2883-as telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Forrás: police.hu

Friss! A körözés eredményre vezetett, július 29-én, 14.30 óra körüli időben a gyanúsított személyt, Sz. Lajos gödöllői lakost a rendőrök egy isaszegi sörözőben elfogták, majd a Gödöllői Rendőrkapitányságra vitték. Itt kihallgatták és nagy valószínűséggel kezdeménye3zik előzetes letartóztatásának elrendelését.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online