Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya közel két és fél év nyomozás után lezárta az 1.139 bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban indított nyomozást, aminek felderítésében és vizsgálatában egy nyomozó és egy vizsgáló vett részt. A nyomozás során közel 170 gyanúsított kihallgatására került sor, akik ellen csalás vétség, sikkasztás bűntett, hivatali vesztegetés elfogadása bűntett és közokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt az eljárás.
Nem csak a nyomozás, hanem a bűnügy írásos anyagának összerakása sem volt kis munka. Az összesen 37.218 oldal nyomozati iratanyagot és a több mint 600 oldalas összefoglaló jelentést – a fenti bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – július 8-án juttatták el vádemelési javaslattal a Gödöllői Járási Ügyészségnek.