Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mától nem a gödöllői egyetemhez tartozik az állatorvos-képzés

2016-07-01 17:08:55

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében és a felsőoktatási struktúra átalakításának lépéseként 2016. július 1-től az Állatorvos-tudományi Kar kiválik a gödöllői központú Szent István Egyetemből és Állatorvos-tudományi Egyetem néven önálló intézménnyé alakul. Az Állatorvos-tudományi Egyetem így nemzetközileg jegyzett, a hazai és a nemzetközi felsőoktatási piacon jobban látható, mérhető és pozícionálható intézménnyé válhat, amely elismert oktatókat és kutatókat ad hazánk és a világ állatorvos-tudományának.

A Szent István Egyetem (SZIE) vezetői is egyetértenek a fenntartó állásfoglalásával, miszerint a Kar önálló egyetemmé válása szakmailag indokolt, hiszen egy népszerű, világviszonylatban elismert, jól körülhatárolt, megfogható oktatási-kutatási területről van szó, amely önállóan is fenntartható. Az állatorvosi képzés hallgatóinak ugyanis több mint 60 százaléka külföldi hallgató, és az intézmény költségvetésének mintegy 80 százaléka saját bevételből származik. Az Állatorvos-tudományi Kar az állatorvosi képzést nyújtó intézmények nemzetközi élmezőnyében helyezkedik el.

Az Állatorvos-tudományi Karon, július 1-jétől Állatorvos-tudományi Egyetemen olyan szakembereket képeznek, akik bárhol, bármikor képesek teljesíteni a változó állatorvosi feladatokat. Az újra önállósuló egyetem vezetői intézményüket az ország egyik legnehezebben elvégezhető egyetemeként jelölik meg, ahol az érték a mindenkori értékmérő. Az utóbbi években a Karon szervezeti átalakítások történtek, több tanszéket alapítottak, valamint több, önerőből végrehajtott beruházás segítette a kar nemzetközi versenyképességének fejlesztését.


A 229 éves hagyományokkal rendelkező, világviszonylatban is elismert Állatorvos-tudományi Kar (ÁOTK) önálló egyetemként alapító tagja volt a 2000-ben megalakult Szent István Egyetemnek. Az azóta eltelt 15 évben – a sikeres integráció eredményeként – az ÁOTK élni tudott a tudományos elismertségű egyetem nyújtotta előnyökkel, s a szakmai értékeik megtartása mellett fejlődni is tudott. Szoros képzési és kutatási együttműködést alakított ki a SZIE többi karával, így ennek is köszönhetően 2013-ban a Kar – a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karral együtt – „Kutató Kar” minősítést nyert. Az elnyert cím értékét az is növeli, hogy az országosan több, mint 160 egyetemi és főiskolai fakultás közül mindösszesen 4 kart – közöttük a SZIE két karát – érdemesítettek erre. Az elismeréssel járó célzott költségvetési támogatást az ÁOTK sikeresen hasznosította oktatási és kutatási tevékenységének fejlesztésére.

A gödöllői központú Szent István Egyetem és az önálló Állatorvos-tudományi Egyetem között tovább erősödik az együttműködés, mivel a tervek szerint a Szent István Egyetem bizonyos területeken továbbra is részt vesz az állatorvosok színvonalas tudás- és gyakorlatorientált oktatásában – olvasható a Szent István Egyetem PR-, Sajtó- és Rendezvényszervezési Főosztálya által szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben. Fotó forrása: facebook


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online