Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Önálló, de „lyukas” régióvá válásról döntöttek a Pest megyei képviselők

2015-11-02 10:51:45

Október 30-án bekövetkezett az, amire az előzetes szándékok alapján számítani lehetett: Pest megye közgyűlésének tagjai ellenvetés nélkül (a 43 képviselőből 27 szavazott) támogatták azt a határozati javaslatot, ami kimondja, hogy szűkebb pátriánk önálló régióvá váljon 2020 után. Mindez azért fontos döntés, mert a jelenlegi, a fővárossal együtt alkotott közép-magyarországi régióban elérhető európai uniós források csökkenése Pest megyét hátrányosan érinti. A különválással viszont Pest megye kevésbé fejlett régiónak számítana, ami megteremti a lehetőségét annak, hogy több anyagi forrás juthasson az itt élő és dolgozó gazdasági szereplőknek, valamint a közszféra fejlesztésére.

Az október közepén közzétett, Szabó István közgyűlési elnökkel készült interjúban is kilátásba helyezett változást – a közgyűlési határozatban foglalt javaslat szerint – a kormánynak még jóvá kell hagynia. Erre a 2016. évi regionális lehatárolás felülvizsgálata során nyílik alkalom, amivel Pest megye NUTS-2-es önálló régióvá válik. Forrás: pestmegye.hu


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online