Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tettre kész gödöllőiek, akik szót kérnek a közjóért

2015-10-02 15:37:15

Szeptember 24-én megtartotta első hivatalos taggyűlését a Budapest Környéki Törvényszék által nemrégiben bejegyzett Szót Kérünk a Közjóért Egyesület. A gödöllői székhelyű, a helyi közéletből ismert tagok által is alapított szerveződés már bejegyzése előtt is hallatott magáról, hiszen alapítói részt vettek városi eseményeken, ünnepeken, illetőleg – élelmiszer- és iskolakezdési csomag adományokkal – jótékonysági tevékenységet is folytattak.

A gödöllői székhelyű Szót Kérünk a Közjóért Egyesület elnöke Vörös István (képen balról a harmadik) lett, aki 2010 decembere és 2014 októbere között önkormányzati képviselőként formált véleményt a települést érintő városházi döntésekkel kapcsolatosan. Őt kérdeztük.

- Önkormányzati képviselőként szókimondó ellenzéke volt a Gémesi György irányításával működő lokálpatrióta klubos többségű városvezetés által támogatott fontosabb ügyeknek. Hasonló szándékkal hívták életre az egyesületet?
- Az egyesület tagjainak egyhangú álláspontja, hogy szakmailag felkészülten, tárgy- és tényszerű keretek között tovább kell folytatni mindazoknak a város lakosságát érintő fontos ügyeknek a képviseletét, amiket önkormányzati képviselőként elkezdtem. Természetesen, az újabb, közérdekű témák felvállalásától sem zárkózunk el. Ez volt a „SZÓT KÉRÜNK A KÖZJÓÉRT” Egyesület létrehozásának alapgondolata.

- Talányos az egyesület neve, hiszen a közjó megléte, fenntartása senkinek sincs ellenére. Milyen területeken és ki(k)nek a nevében „kérnek szót” a közjóért
?
- Úgy gondolom, hogy a névválasztás már önmagában jól sikerült. Célunk, hogy javítsuk a kapcsolatot a gödöllői civil szervezetekkel, egyesületekkel, megszólítsuk a vállalkozókat, képviseljük a lakosság érdekeit, aktívan kapcsolódjunk be a család, a nő- és a gyermekvédelemmel összefüggő programokba, részt vegyünk a különböző városi rendezvényeken, és ott véleményt formáljunk, csatlakozzunk a karitatív felhívásokhoz. Kiemelt célként fogalmaztuk meg az önkormányzati munka kontrollját és a lakosság hiteles tájékoztatását.
Egyesületünk mindenki számára nyitott. Céljaink, vágyaink és terveink beteljesüléséhez kitartó, áldozatos munkára, hitre és összefogásra van szükség. Ennek szellemében „kérünk szót” a közjóért!


- Bizonyára számoltak azzal, ha aktivitást fejtenek ki és az nem egyezik a jelenleg regnáló gödöllői városvezetés „ízlésével”, törekvéseik megvalósításához rendkívüli kitartás kell. Hogy érzi, megvan ez hosszabb távon?

- A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva, sajnos, ilyen jellegű kérdésekkel is kell foglalkoznia az egyesületnek. Meggyőződésem azonban, hogy a legnagyobb elismerés számunkra az lesz, ha a jelenleg regnáló városvezetés kifogásolja munkánkat, mert ez azt jelenti, hogy jól végezzük dolgunkat.
A jószándék, a tettrekészség, a bátorság és a kitartás – úgy vélem – megvan bennünk. Szándékaink sikerének záloga azonban a kellő erő, a megfelelő támogatottság megszerzése.

-  Ha valaki bármilyen okból, indíttatásból kedvet érez ahhoz, hogy – akár tagként, akár csak külső segítőként – bekapcsolódjon az egyesület munkájába, milyen elérhetőségen jelentkezhet.

- Nagy örömmel fogadjuk mindazok érdeklődését, csatlakozási, támogatási szándékát, akik a közjó érdekében hajlandók tenni, és szívesen vennének részt az egyesület munkájában. Várjuk jelentkezésüket az alábbi elérhetőségeinken: 2100 Gödöllő, Egyetem tér 11/a. (postacím), telefon: (06-20) 215-3233, vagy ezen az email-címen.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online