Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Az utóbbi években nagyot változott a világ a Horgásztó utcában található gödöllői szennyvíztisztító telepen zajló korszerűsítési és fejlesztési munkálatok következtében. A mindent egybevetve 1,37 milliárd forintos összköltségű, a fővárosi székhelyű A-Híd Építő Zrt. kivitelezésében végbement beruházás – aminek megvalósulását 1,253 milliárd forintos pályázati támogatás segítette – augusztus utolsó napján elérkezett a szalagátvágással egybekötött hivatalos műszaki átadás-átvételhez.
A modernizáció szükségszerűségét mi sem indokolta jobban, mint az, hogy a jövőben sokkal tisztább víz táplálhatja az objektum szomszédságában található tórendszert, nem úgy, mint korábban, amikor – az elavult rendszerből eredően – a kibocsátott víz minősége miatt a környezetvédelmi hatóság rendszeresen bírságot szabott ki a városra.
Díjcsökkenés a projekt hatására nem várható. Jogszabályi változások miatt a díjmeghatározás a tulajdonos önkormányzattól miniszteri hatáskörbe került, ezért nem ismert, hogy a jövőben a fogyasztók által fizetendő díj hogyan változik – tudtuk meg a TenderPress Kft. illetékesétől.