Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Több mint 170 nedűt zsűriztek a GKRTE borversenyén

2015-04-24 08:58:10

Április 22-én lezajlott a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) által idén immár tizedik alkalommal meghirdetett Egyházi és Világi Borok Versenyére beérkezett nedűk zsűrizése. A szakmai és a társadalmi ítészek (képen) a csömöri művelődési házban alkottak véleményt a borokról.

Erdész Ferenc kertészmérnök, a borverseny szakmai vezetője hírportálunknak elmondta, ebben az évben összesen 172 minta érkezett: 81 fehér-, 30 rozé-, 46 vörös bor, 6 borkülönlegesség, 8 tokaji borkülönlegesség, valamint 1 gyöngyöző bor. A borokat négy darab, egyenként öt főből álló bizottság bírálta, a szakmai zsűri elnöke Kiss Attila borász, a Tápió-Vin Kft. ügyvezető igazgatója volt. A leadott minták színéről, tisztaságáról, illatáról, zamatáról, illetve ezek összhatásáról pontozással alkotott vélemények alapján négy érdemelt nagy aranyérmet, 35 aranyérmet, 34 ezüstérmet és 103 oklevelet.


Hogy melyik bor milyen minősítést kapott, az a május 30-án, szombaton a Csömöri Falunapok programsorozat részeként megrendezendő eredményhirdetésen derül majd ki. A látványos, közönségcsalogató esemény 11.30 órakor borszenteléssel kezdődik a katolikus templomban, amit a borrendek felvonulása követ. A fél egyre tervezett eredményhirdetés után bárki megkóstolhatja a díjnyertes borokat, miként a csömöri étkeket is.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online