Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Május 1-jén, pénteken 9 órakor a B kategóriás minősítő díjugrató versennyel kezdődik a III. Gödöllői Lovasmajális a Szent István Egyetemen. A nap folyamán számos, érdekes, díjtalanul felkereshető, a család minden tagja számára kellemes szórakozást kínáló program várja az érdeklődőket, akik a további részletekről ezen az elérhetőségen is tájékozódhatnak.
A DJ fellépésével záruló, előreláthatólag hajnali egy óráig tartó lovasmajális helyszíne több irányból is megközelíthető: részben a Szabadság út felől, a Tisza utcával szemközti, vasút feletti hídon át, részben pedig az egyetemi sportpályák irányából. Íme, a könnyebb eligazodást szolgáló térkép:
Látogatói személygépkocsi útvonal – folytonos vonal Gyalogos megközelítés – szaggatott vonal