Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Eljött a zsebbenyúlós útépítés időszaka Gödöllőn

2015-03-05 11:24:12

Március 5-én bekövetkezett az, amire előzetesen számítani lehetett: a lokálpatrióta klubos többségű gödöllői önkormányzat tagjai – 9 igen és 2 nem szavazattal, valamint 2 tartózkodással – elfogadták az önkormányzat beruházásában megvalósuló közút- és közműfejlesztések finanszírozásáról, az út- és közműfejlesztési hozzájárulás megállapításáról szóló rendeletet, ami a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Magyarra lefordítva ez azt jelenti, városunkban jogalapja lett annak, hogy a jövőben az ilyen jellegű beruházások megvalósításához a lakosságtól érdekeltségi hozzájárulás kérhető.

Hogy mennyi? Útépítésnél
• belterületi lakóövezet esetében a bekerülési költség 30 százaléka,
• belterületi üdülőövezet esetében a bekerülési költség 50 százaléka,
• külterületi falusias övezet esetében a bekerülési költség 90 százaléka.
A bekerülési költségbe beszámít az engedélyes és a kiviteli tervdokumentáció költsége, a kivitelezési munkák teljes költsége, valamint a költségeket terhelő vissza nem igényelhető ÁFA összege.

Fontos kitétel, hogy az érdekeltségi hozzájárulás összegét az esetleges állami és/vagy egyéb forrásból biztosított támogatás egy ingatlanra eső részével csökkentve kell megállapítani. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy amennyiben az útépítési együttműködésben az érdekeltek több mint kétharmada részt vesz, az ebből kimaradó, de a közút használatában érdekelt feleket az önkormányzat érdekeltségi hozzájárulás fizetésére kötelezi.

A határozati javaslat elfogadását megelőző vita során egyedül Simon Gellért (Fidesz-KDNP) emelt szót a rendeletben foglaltak ellen. A képviselő, miután méltánytalannak nevezte az indítványt, gyakorlatilag megerősítette azt, amit egy hónappal ezelőtt mondott. Gémesi György ezúttal elismerte, hogy nem népszerű, de felelős a mostani döntés, aminek elsőrendű oka az önkormányzat anyagi – főként a központi költségvetési támogatás csökkenésére visszavezethető – mozgásterének szűkülésében keresendő. Elhangzott, hogy a rendelet a helyi belterületi úthálózat mintegy 5 százalékát érinti. Többek között olyan utcákat, mint a Fenyvesi főút, a Lázár Vilmos, vagy a Vasvári Pál utca.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online