Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A talaj, amin állsz és élsz

2015-02-25 19:58:54

Idestova öt évvel ezelőtt kísérleti jelleggel indította el az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a „Meet the scientist” elnevezésű programot hazánkban. Együttműködő partnernek a Magyar Fulbright Bizottságot, míg a lebonyolításra a Magyar Innovációs Szövetséget (MISZ) kérték fel.
Az időközben egyre népszerűbbé és sikeresebbé vált program célja a műszaki- és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése a magyar középiskolások körében.


Az idei, 2014-2015-ös tanévben összesen kilenc rendezvényt szerveztek vidéki és fővárosi középiskolákban. A sorozat hetedik állomása február 25-én a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon épülete volt, ahol Michéli Erika, a Szent István Egyetem, Mezőgazdaság-tudományi Kar, Környezettudományi Intézet, Talajtani és Agrokémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi Fulbright-ösztöndíjas szakember – a talajok idei, nemzetközi éve kapcsán – A TALAJ, amin állsz és élsz címmel tartott előadást, majd a győri székhelyű Mobilis munkatársai látványos kísérleteikkel vonták magukra és az általuk bemutatott jelenségekre az érdeklődők figyelmét.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online