Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Áldozatsegítés a nap minden órájában

2015-02-23 11:59:47

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta az Áldozatok Napja, amiről 1993 óta Magyarországon is megemlékeznek.

Minden társadalomban vannak olyan egyének akik, nem képesek, nem hajlandók betartani az emberi együttélés szabályait, néha súlyosan megsértve azokat, bűnelkövetőkké válnak. Hosszú ideig a bűntető igazságszolgáltatás középpontjában kizárólag az elkövető állt, fő célja a cselekmény megtorlása volt. Az áldozatokkal a pszichológia fejlődésével párhuzamosan a múlt század elején kezdtek foglalkozni.
Áldozatnak tekintünk mindenkit, aki bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés sértettje, illetve azok is, akiket a fenti cselekmények következtében testi, lelki sérelmet szenvedtek (hozzátartozó, szemtanú). 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kiemelt hangsúlyt fektet az áldozattá, sértetté válás megelőzésére, az áldozatok széles körével való törődésre, a megelőzés leghatékonyabb módszereire történő figyelemfelhívásra, az áldozati jogok érvényesülésre.
A kiemelt kockázatú áldozati csoportba tartozó kisgyermekek, időskorúak és fogyatékkal élők prevenciója mellett az áldozattá válás megelőzése érdekében a cél minél szélesebb réteg megszólítása és bűnmegelőzési tanácsokkal történő ellátása. A legfontosabb cél a segítségnyújtás, amit a jogsértéssel összefüggésben sérelmet szenvedett személy vagy a hozzátartozó kaphat.

A bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatainak, a bűncselekmények áldozatairól és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény értelmében a fővárosi és a megyei Kormányhivatalok Igazságügyi Szolgálatainak áldozatsegítési feladatot ellátó szervezeti egységei tudnak segítséget nyújtani. A bűncselekményekkel kapcsolatban elsődlegesen intézkedő rendőrök az áldozatsegítő szolgálat írásos tájékoztatóját az áldozatsegítés lehetőségéről informáló szóbeli tájékoztatással együtt az érintettek számára átadják.

Az áldozatok által igénybe vehető konkrét segítséggel kapcsolatban a 24 órában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalon tudnak személyre szabott tájékoztatást adni az Áldozatsegítő Szolgálat munkatársai.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online