Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megszűnik a gödöllői szennyvíztelep bírságolása

2014-12-16 14:54:53

Április óta nagyot változott a világ a Horgásztó utcában található gödöllői szennyvíztisztító telepen zajló korszerűsítési és fejlesztési munkálatok hatására.  A mindent egybevetve 1,37 milliárd forintos összköltségű beruházás – aminek megvalósulását az önkormányzat által vállalt közel 108 millió forintos önrészen kívül, 1,253 milliárd forintos pályázati támogatás segíti – második ütemében, idén ősszel az üzemeltető átirányította a szennyvizet az új biológiai tisztító műtárgyakra és ezzel párhuzamosan megkezdődött a régi medencék felújítása.
Az átirányítást követő laboratóriumi vizsgálatok szerint a kibocsátott tisztított szennyvíz korábban kifogásolt paraméterei már nem haladják meg a megengedett határértékeket, így a szennyvíztelep bírságolása megszűnik.

A projekt harmadik fázisában a kivitelező megkezdte a biogáz-kezelés berendezéseinek (gázvonal), valamint az iszapkezeléshez tartozó műtárgyaknak és gépészeti elemeknek (iszapvonal) a felújítását is. Az egyik rothasztó torony kitisztítása, szerkezeti és gépészeti korszerűsítése, illetve az iszapvíztelenítő gép cseréje szintén megtörtént. Elbontották a régi gáztartály, és elkészült az új.


A képen látható új műtárgyak már működnek és biztonságosan üzemelnek, a régieket kitisztították, a felújításukat követően, várhatóan jövő év elején pedig visszakapcsolják őket a rendszerbe. Erről a sajtó képviselői is meggyőződhettek a december 16-án megtartott, prezentációval kísért terepbejáráson, ahol a városvezetés nevében Gyenes Szilárd alpolgármester mondott köszöntőbeszédet, kihangsúlyozva a beruházás szerepét a település környezetvédelmi programjában, az értékes és gazdag gödöllői vízbázis megőrzésében.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online