Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Két hölgy képviselheti Gödöllőt a megyei közgyűlésben

2014-10-13 10:15:05

A négy évvel ezelőtti felálláshoz képest, október 12-én némileg átrendeződött a 43 fős Pest megyei közgyűlés személyi összetétele. Abban nem történt változás, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP képviselői alkotják majd a legerősebb – abszolút többséggel rendelkező – frakciót, annak ellenére, hogy 23 fős tagságuk hárommal kevesebb mint a 2010-ben bejutottak száma. A Jobbik 8 képviselőt delegálhat a megyei vezetésbe (2010-ben 7 volt), az MSZP 5 mandátumhoz jutott (2010-ben 10 volt). Négy képviselővel lesz jelen a Demokratikus Koalíció (DK), míg hárommal a Lehet Más a Politika (LMP).


Ez utóbbi két politikai szervezet eredményes szereplése mentette meg Gödöllőt attól a „csúfságtól”, hogy képviselő nélkül maradjon településünk a Pest megyei közgyűlésben. A DK színeiben Svisztné Kis Ildikó (balra), az LMP-től pedig a párt korábbi országgyűlési képviselője, Lengyel Szilvia ténykedhet majd a megyei irányításban. Mindketten indultak a gödöllői választáson, Svisztné Kis Ildikó a 9-es körzetben 49 szavazattal 3,64 %-os eredmény ért el, míg Lengyel Szilviára a 10-es számú gödöllői választókerületben 88-an voksoltak (9,78 %).
Ezzel az eredménnyel egyikük sem szerzett mandátumot a városunkat irányító képviselőtestületben, ezért előreláthatólag folyamatos egyeztetésre lesz szükség ahhoz, hogy – amennyire ez ellenzéki pozícióból lehetséges – hatékony lehessen a gödöllői érdekek képviselete a várost érintő – elsősorban fejlesztési célzatú – döntéseknél.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online