Vissza normál nézetbe Nyomtatás

NetBarát oldalt indított az Invitel

2014-10-07 20:17:11

Az Invitel amellett, hogy minőségi szolgáltatásokat kínál a családok számára a kényelmes otthoni felöltődéshez, felelős szolgáltatóként fontosnak tartja azt is, hogy ügyfelei, köztük a gödöllői előfizetők körében előmozdítsa a tudatos, mindennapi internethasználatot. A vállalat ezért a közelmúltban elindította NetBarát oldalát, amelynek célja, hogy segítse a szülőket és gyermekeiket az internet minél biztonságosabb használatának elsajátításában.

A portál úgy a felnőttek, mint a fiatalok számára hasznos információkkal, tanácsokkal és érdekes hírekkel szolgál a világháló lehetőségeinek felfedezésével és az online veszélyek elleni védekezéssel kapcsolatban. A weboldal elismert partnerszervezetek, a köz- és civilszféra, valamint piaci szereplők együttműködésével jött létre, akik szakmai tapasztalatukkal járulnak hozzá a NetBarát közösség támogatásához.

Az Y és Z generáció tagjai gyakorlatilag „beleszülettek” az online világba: rutinosan használják a különféle kommunikációs eszközöket. Európai Uniós felmérés szerint a Magyarországon és a hasonló szociális és gazdasági helyzetben lévő országokban a gyermekek 72 százaléka rendelkezik otthonában interneteléréssel. Ezek a kiskorúak átlagosan 9 évesen elkezdenek önállóan netezni, és naponta mintegy 84 percet töltenek online, de nem ritkán már óvodás korú gyermekeket is találunk a képernyők előtt. Az internet óriási segítséget jelent az életben, támasz lehet a világ dolgainak megismerésében és a szerteágazó tudás megszerzéséhez is hozzájárulhat, ha megfelelően tudunk élni lehetőségeivel.

Az Invitel a NetBarát kezdeményezéssel hosszú távon kíván hozzájárulni a biztonságosabb internetezési szokások kialakításához és a tudatos médiahasználat elterjedéséhez. Az oldalról ingyenesen letölthető és díjmentesen használható magyar nyelvű szűrőszoftver is ezt a célt támogatja, és további eszközt biztosít a szülők számára, hogy megóvják gyermekeiket a károsnak ítélt tartalmaktól, valamint figyelemmel kövessék online tevékenységüket.


A NetBarát program partnerei

A NetBarát portál folyamatosan megújuló tartalmának összeállításában több partnerszervezet működik együtt az Invitellel, köztük a digitális technológiák társadalmi hatásainak kutatásával foglalkozó ITHAKA Nonprofit Kft. vagy a gyerekek, fiatalok által hívható segélyvonalakat üzemeltető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. A közreműködő szervezetek, illetve programok sorát gyarapítja a kábeltelevíziós szakma támogatásával született Tévézz okosan! weboldal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ, valamint a Hatóság Internet Hotline weboldala, ahol bárki bejelentheti az interneten talált jogellenes, illetve a kiskorúak számára káros tartalmakat – olvasható az Invitel sajtóközleményében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online