Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kevés a virsli és a sör!

2014-10-01 12:10:47

- A következő ciklusban újra nekifutunk a gyógyvíz hasznosításának - hangoztatta Gémesi György a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által szervezett konferencián, aminek fő témája a vállalkozások strukturált tapasztalatcseréje volt. Az október első napján a Szent István Egyetem B-kollégiumának Gorka-termében lezajlott rendezvényen a polgármester a város 2014-2019-es időszakra tervezett gazdaságélénkítési koncepciójáról tartott bő húszperces előadást.

Gémesi a ’90-es évek elejére visszanyúlva kezdte mondandóját, utalva arra, hogy a multinacionális cégek letelepedése és az általuk befizetett iparűzési adó kedvezően hatott és hat a gödöllői költségvetés bevételi oldalára. Ezen felül a munkalehetőségek biztosítása, illetőleg a helyi és környékbeli kisebb vállalkozások beszállítóként történő foglalkoztatása ugyancsak pozitívumként említhető a részükről.
Városunk polgármestere arról is beszélt, hogy bizonyos feladatok hatékonyabb ellátása érdekében az utóbbi időben egyre több területen beszállító cégek szolgáltatását törekszik igénybe venni az önkormányzat, amivel hozzájárul a helyi gazdaság élénkítéséhez. Hasonló a helyzet a közpénzből megvalósuló fejlesztések, felújítások esetében is.

Az előadás „csattanója” a következő öt évre szóló elképezések ismertetése volt. Gémesi a gödöllői idegenforgalom – mint régi-új kitörési pont – területén tervezett fejlesztések (konferencia- és kulturális turizmus) hozományaként hangsúlyozta, hogy a minőségi programokon résztvevők elvárásai megnövekedtek, aminek folyománya, hogy minőségi és versenyképes szolgáltatás nyújtására ösztönzik – például – a gasztronómiai egységeket. – Kevés a virsli és a sör! – figyelmeztetett a polgármester, aki újra előhúzta a kalapból a már több ciklus óta ígért termálvíz-hasznosítás kérdését.

- A következő ciklusban újra nekifutunk a gyógyvíz hasznosításának. Nagyon nehéz ezt a projektet úgy összerakni, hogy valaki, valamilyen formában megelőlegezze az 1,5-2 milliárd forintra becsült költséget. Sem befektetői érdeklődés, sem uniós pályázati lehetőség nem várható, ezért megpróbálkozunk a saját erőforrással. Készülnek a számítások, hogy az az időszak, amikor a befektetés után üzemeltetnie kell a városnak a létesítményeket, mennyibe fog kerülni. Kiszámoljuk azt is, hogy ezt bírja-e a város költségvetése. Megoldható-e a gyógyvíz fűtése valamilyen alternatív energiaforrással? Amennyiben a számítások azt mutatják, hogy fenntartható ez a szolgáltatás, akkor a város betolja a pénzt.
Ha nem megy, akkor is szükséges valami olyan létesítmény, ami miatt itt alszik a turista, ami miatt innen megy be Budapestre. Tehát, ha nem megy, akkor is megpróbálkozunk valamilyen vizesblokkal, ami inkább a wellness irányába tolja el a projektet, és kiegészíti a turisták számára a szolgáltatási kínálatot – zárta gondolatait Gémesi György.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online