Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Beazonosították a kórházi rablót

2014-08-15 15:21:08

A gödöllői rendőrök beazonosították a kistarcsai kórházban korábban megtörtént bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves Kardos-Villányi Klárát. A nő felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre, ezért a Gödöllői Rendőrkapitányság a nő körözését rendelte el.
A keresett személy körülbelül 165-170 centiméter magas, erős testalkatú, haja szőke színű és arca pirospozsgás.

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki Kardos-Villányi Klára tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, vagy látja őt, hívja a (06-28) 524-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható (06-80) 555-111-es „Telefontanú” (hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-13 óra között) zöld számán, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívók valamelyikén.

Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt a rendőrség beazonosította, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a kitűzött 100 ezer forintos nyomravezetői díjat visszavonta. (police.hu)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online