Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Dr. Nánási Évának, a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjének javaslatára a gödöllői képviselőtestület tagjai július 31-i, rendkívüli ülésükön megválasztották az október 12-ére kitűzött önkormányzati választáson közreműködő Helyi Választási Bizottság (HVB) tagjait. A döntés értelmében dr. Szőke Pál, dr. Somlai Attila és Samu Mihály váltak taggá, míg Ipacs Piroska és Szerdi Ildikó póttagok lettek.
A városatyák arról is határoztak, hogy a Török Ignác Gimnázium Petőfi Sándor utca 12. szám alatti épületébe kijelölt, 800-as sorszámú nemzetiségi szavazókörben kik látják el hivatalból a szavazatszámlálással összefüggő teendőket. A szavazatszámláló bizottságot Bautista Soldevila Katalin, Fábián Balázs Tamás, Fábián Katalin Ágnes, Mészáros Győzőné és Tihanyi István Sándorné alkotják.
Mindkét szervezetre igaz, hogy – a most megválasztott tagokon kívül – a helyhatósági voksoláson jelöltet állítók által delegált, megbízott tagokkal egészülhet ki. A különbség annyi, hogy a megválasztott tagokat díjazás illeti meg, a megbízottakat viszont nem.