Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tavaly Gödöllőn remekelt, most Amerikába készül a frizbivirtuóz Fanni

2014-06-26 12:06:22

A látványosságot kedvelő gödöllőiek emlékében bizonyára még nem halványultak el a városunkban tavaly májusban megrendezett kutya világkiállítás helyi eseményei. Köztük a korongelkapásban (frizbi) elképesztő sebességű és ügyességű mutatványokra képes ebek produkciói, amiket a Táncsics Mihály úti sportcentrum műfüves küzdőterén kísérhettek figyelemmel az érdeklődők.

Az egyik versenyszámban világkupa-győztes lett Fodor István és Fanni nevű, border collie fajtájú kutyája. Az idomár és hű társa azóta is sikert sikerre halmoz, legutóbb a június közepén az olaszországi Brescia-ban lezajlott Európa-bajnokságon diadalmaskodtak.
Szeptember 23-28. közöztt az Egyesült Államokban, a Tennessee állambeli Chattanooga-ban világbajnokság lesz, amire kiutazni nem filléres kiadás. Létrejött egy Facebook-oldal, hogy ennek segítségével – akár egy dolláronként – összekalapozzanak 5 ezer dollárt, ha úgy tetszik, bő egymillió forintot.

A világbajnoki címre esélyes Fanni amerikai útját a gödöllőiek és a környékbeliek is támogathatják kisebb-nagyobb összegű felajánlásaikkal. Az előttünk álló hétvégén, június 28-án, szombaton és 29-én, vasárnap a szomszédos település sportpályáján lezajló Szada Kupán dobozt helyeznek ki az adományoknak, illetve a Gödöllői Kutya Sport Központ Kőrösi Csoma Sándor utca végén lévő telepén ugyancsak gyűjtenek erre a célra.
Aki banki átutalással kívánja dotálni Fanni és gazdája vb-részvételét, az OTP-nél vezetett 11773061-00267122-es számú számlára (Tárczy Mariann, közlemény: Fanni) küldhet pénzt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online