Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Májusi ülésükön a gödöllői városatyák négy, a helyi önkormányzat által a korábbi években életre hívott közalapítvány 2013-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is fordítottak néhány percet. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a grémium tagjai.
A 2000-ben létrehozott Tormay Károly Egészségügyi Közalapítványnak tavaly alig volt pénzforgalma: a 128 ezer forintos bevétellel szemben a kiadások elérték a 231 ezer forintot, ezáltal egymillió forint alá csökkent a szervezet év végi záró pénzkészletének összege.
Az elmúlt évben csaknem 3,4 millió forintos összbevételt realizált Segítség Közalapítvány illetékesei elsősorban a városvezetés által biztosított 3 millió forintra támaszkodhattak. Az alapítvány döntéshozói a közel 3,1 millió forintos nagyságrendben megítélt támogatásokkal – a beérkezett pályázatok elbírálása után – 95 rászoruló család anyagi problémájának enyhítéséhez járultak hozzá.
Alapvetően az önkormányzati támogatás (2,55 millió forint) és a pályázatokon elnyert pénzek (1,35 millió forint) eredményezték a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány tavalyi bevételi forrását, miközben a közhasznú ráfordítások ennél 104 ezer forinttal többet emésztettek fel.
Kis híján 670 ezer forintos negatívummal zárta a 2013-as évet a több mint két évtizede működő, tavalyelőtt jelentős személyi változásokat megélt Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány, amelynek 2,2 millió forinttal gyarapodott a bankszámlája az elmúlt esztendőben, miközben a kiadási oldalon csaknem 3 millió forinttól szabadult meg a szervezet.
A Gödöllői Sport Közalapítvány beszámolója előreláthatólag a képviselőtestület júniusi ülésének napirendjén szerepel.