Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői egyetem formációja lett a legjobb projektcsapat

2014-05-11 12:02:46

Május 10-én a Gödöllő szomszédságában található mogyoródi Hungaroringen lezárult a Bosch-csoport által életre hívott és három éven át tartó Go-kart, Go-Bosch! program első évada. A versenypályán és depókban öt felsőoktatási intézmény, a magyarországi mérnökképzés fellegvárainak csapatai először mérték össze versenygépeiket és innovációs erejüket. A Nyíregyházi Főiskola, az Óbudai Egyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Kecskeméti Főiskola diákjai azonos alapokról indultak.

Feladatuk az volt, hogy a Boschtól kapott vadonatúj gokartokat vértezzék fel a jövő technikájával: elektronikus gázpedállal, az eredeti féktől független elektronikus rögzítőfékkel, valamint az irányítást automatizáló ultrahangszenzorokkal. Ebben az első évben ez utóbbi rendszer azt a célt szolgálta, hogy a gépek önmaguktól parkoljanak be a megadott területre. Ez a versenyszám már előrevetíti a harmadik év teljesen önjáró jármű megalkotásának lehetőségét is. A beépített alkatrészek a Bosch fejlesztései, amelyet a cég adott át a csapatok részére, de az igazi kihívás ezek rendszerbe szervezése volt.

A 3 éves projekt első szezonjának abszolút győztese a Miskolci Egyetemen verbuválódott ME-Kart csapat lett. A legjobb projektcsapatnak járó díjat a gödöllői Szent István Egyetem formációjának (képen) ítélte oda a szakmai zsűri. Ez a díj azért jelentős, mert a példaértékű dokumentációs és prezentációs készség elengedhetetlen a XXI. század üzleti kommunikációjában.


A Bosch Hungaroring napjának volt még egy világszenzációja, amire nagyon sokan voltak kíváncsiak. Ez volt a Bosch World Experience világkörüli út első megmérettetése. A sok ezer magyarországi regisztrált jelentkező közül, aki csak tudott, eljött a Nagy Tesztelésre. Nem csoda, hiszen óriási a tét. A világ minden sarkából jelentkezők közül ugyanis hat szerencsés vehet részt azon a páratlan utazáson, ami életre szóló élménnyel kecsegtet: London, Panama, San Francisco, Sanghaj, Szingapúr és egy meglepetés állomás. Az igazi csodaúton színes kalandok, technikai szenzációk, a világ szimbolikus pontjai, új és érdekes emberi kapcsolatok várják a kiválasztottakat. Forrás: Bosch kommunikáció


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online