Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A mai tinédzserek már létezni is alig tudnak az internet nélkül. A világháló – az előnyein túl – számos veszélyforrást is rejt magában. Annak érdekében, hogy a fiatalok biztonságosan tudják használni az internetet és ne váljanak annak áldozatává, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ismeretterjesztő előadás-sorozatot indított az idei év elején.
A program gödöllői állomáshelye május 8-án, a kora délutáni órákban a Gödöllői Királyi Kastély lovardája volt. A mintegy 300 helybéli diák részvételével lezajlott eseményt Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója (képen balra) nyitotta meg, majd Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviselője osztotta meg gondolatait. A szaktárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kihangsúlyozta: az ismeretterjesztő előadás során nem az internet ellen kampányolnak, hanem annak tudatos használatáért.
Az internet nem felejt! című, mintegy másfél órás előadás során alapos és átfogó ismeretekkel, tanácsokkal vértezték fel az ifjúságot, közvetlen, fiatalos hangnemben, főként a közösségi oldalak használatában rejlő veszélyekre fókuszálva. A humoros megnyilvánulásokat sem nélkülöző előadók – nevezetesen: Egerszegi Anna, Pataki Gábor és Kiss András – célul tűzték ki azt is, hogy meggyőzzék a fiatalokat arról, hogy – például – internetes zaklatás esetén nem csak érdemes, hanem szükséges a felnőttek segítségét kérni.
A gödöllői eseményen is elhangzott, hogy a világhálón egymással megosztott információk, személyes adatok, fotók nem csupán általunk elérhetőek, és sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy, amit az internetre feltöltöttek, az örökre megmarad, nem lehet törölni, ugyanakkor – akár zaklatássá váló módon – vissza lehet élni velük. Videó forrása: KIM