Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Csúcs, amennyien képviselnék a gödöllőieket!

2014-03-04 12:43:40

A sokak által rendszerváltoztatásként aposztrofált 1990-es parlamenti választás óta még soha nem fordult elő a gödöllői központú választókerületben, hogy annyian szálljanak harcba a körzet egyéni országgyűlési képviselői mandátumáért, mint most, 2014. április 6-án. Az eddigi „csúcstartó” választási esztendő az 1998-as volt, amikor szűkebb pátriánkban kilencen próbáltak szerencsét.

Ezúttal kétszer annyian, azaz, 18-an lesznek azok, akikre voksolhatunk, mivel a megadott határidőig – bár, többen, számszerűen 42-en igényeltek ajánlóívet – ennyien teljesítették a jelöltállítás törvényi feltételeit, és a Pest megyei 6-os számú, gödöllői központú országgyűlési egyéni választókerület (OEVK) választási bizottsága nyilvántartásba vette őket. Hogy a túlzottnak tekinthető aktivitás kinek kedvez, csak április első vasárnapjának estéjén derül majd ki. Annyi azonban talán már most is borítékolható, hogy minden bizonnyal lesz olyan jelölt, aki kevesebb szavazatot kap, mint amennyi aláírást gyűjtött.

A városunkban és a választókerülthez tartozó településeken élőket az elmúlt 24 évben Roszík Gábor (1990-1994), Körösfői László (1994-1998), Gémesi György (1998-2006), Fogarasiné Deák Valéria (2006-2010), valamint Vécsey László (2010-2014) képviselte az ország házában. Közülük egyedül Vécsey László indul most is. A jelöltek közül azonban nem csak neki van a rövidesen befejeződő választási ciklusból parlamenti tapasztalata, hanem listás képviselőként Bertha Szilviának és Lengyel Szilviának is.

A március 3-án megtartott sorsolás után eldőlt, hogy milyen sorrendben tárulnak a gödöllői körzetben voksolók elé a szavazólapon a jelöltek. Íme:
1.
Veres Botond SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT (SEM) • 2. Szabó Kinga MAGYAR REPUBLIKÁNUS POLITIKAI PÁRT • 3. Bertha Szilvia Zsuzsanna JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM • 4. Szabó Sándor JÓLÉT ÉS SZABADSÁG DEMOKRATA KÖZÖSSÉG (JESZ) • 5. Vécsey László József FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG - KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT • 6. Bercsényi Zoltán SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (SMS) • 7. Oláh Árpád MCF ROMA ÖSSSZEFOGÁS PÁRT • 8. Sándor István KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT NÉPPÁRT • 9. Gomány Mihály EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT • 10. Kovács Barnabás MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT - EGYÜTT-A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA- DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ - PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT - MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT • 11. Béres József MAGYAR GADASÁG PÁRT • 12. Rácz Adorján Barnabás EGYÜTT 2014 PÁRT • 13. Gaál István SZOCIÁLDEMOKRATÁK MAGYAR POLGÁRI PÁRTJA • 14. Uzsokiné Lakó Éva A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT • 15. Lengyel Szilvia LEHET MÁS A POLITIKA • 16. Herczeg Attila FÜGGETLEN JELÖLT • 17. Pikács Pálné MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT • 18. Dr. Penke András Mihály FÜGGETLEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online