Múzeumpedagógiai nívódíjat kapott a gödöllői kastély múzeuma
Ebben az évben immár 11. alkalommal rendezték meg az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitót, ami hét esztendeje egyben a Múzeumok Őszi Fesztiváljának nyitóprogramja. A Magyar Nemzeti Múzeumban lezajlott eseményen nívódíjakat is átadtak, amik közül – a 21 kandidálót számláló mezőnyből – az egyiket a Gödöllői Királyi Kastélyban működő múzeum érdemelte ki a Használd a múzeumot! elnevezésű pályázatával. Az elismerést Gönczi Tibor, a műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója és Oravec-Kis Éva, a kastély múzeumpedagógiai munkatársa vették át Halász Jánostól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárától. A program elsősorban az általános iskola felső tagozatosait és középiskolásokat tanító pedagógusok számára készült. Célja a pedagógusok bátorítása és ösztönzése arra, hogy kreatívan használják a múzeum és a kiállítások által nyújtott lehetőségeket. Pályázattal bíztatják őket arra, hogy a kastély kiállításainak lehetőségeit átgondolják és megtervezzék a tanagyaghoz is kapcsolódó saját múzeumi óráikat.
Ugyanezen a rendezvényen oklevéllel jutalmazták a Gödöllői Városi Múzeum Tündérkert című pályázatát. Az közművelődési intézmény október 1-jétől hivatalba lépő igazgatójának, Kerényiné Bakonyi Eszternek jutott az a hálás feladat, hogy átvegye a díszes dokumentumot. Mivel 2013 a Szecesszió Éve Gödöllőn, így a város kulturális eseményei e téma köré szerveződnek. A múzeum a tematikus évre jelentette meg a Múzeumpedagógiai füzetek II. kötetét, ami a Tündérkert címet viseli, akárcsak a programsorozat. A kiadvány maga egy mesekönyv, ami két tündér segítségével vezeti be a gyerekeket a szecesszió, és kiváltképp a gödöllői szecesszió világába.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|