Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Videófelvétel készült a takarékszövetkezeti rablóról

2013-08-14 14:24:44

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya. A rendőrök – a gödöllői lakosság segítségét is kérve – keresik azt, az alábbi felvételen látható férfit, aki kirabolt egy taksonyi takarékszövetkezetet.


Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján augusztus 12-én, hétfőn 17 óra 30 perc körüli időben egy ismeretlen férfi fegyverrel vagy annak utánzatával a kezében bement egy taksonyi takarékszövetkezetbe, az ott tartózkodó alkalmazottakat megfenyegette és készpénzt követelt tőlük. Az alkalmazottak a fenyegetés hatására készpénzt adtak át a rablónak, aki a helyszínről elmenekült. A bűncselekmény elkövetése során lövés leadására nem került sor, személyi sérülés nem történt.

A férfi 25-30 év körüli, 175-178 centiméter magas, átlagos testalkatú, enyhén kreol bőrű. A bűncselekmény elkövetésekor piros-fekete színű baseball sapkát és kék kapucnis, rövid ujjú pólót viselt.

A megyei kapitányság munkatársai kérik, hogy aki a videófelvételen látható személlyel, illetőleg tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges adattal, információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot a (+36-1) 237-4339-es telefonszámon, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható (06-80) 555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől csütörtökig 8 és16 óra között, pénteken 8 és 13 óra között), továbbá a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online