Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Helytálltak a Gödöllői EAC atlétái az európai ifjúsági elitben

2013-07-18 18:49:13

Új, 172 centiméteres egyéni csúccsal a 10. helyet szerezte meg Kovács Emma, a Gödöllői EAC magasugrója a hollandiai Utrechtben zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Benkő Ákos tanítványa az első, 164 centiméteres magasságot elsőre teljesítette, majd 168 centiméteren harmadszori próbálkozásra jutott át. Ekkor 172 centméterre került a léc, amit a gödöllői lány hivatalos versenykörülmények között még nem ugrott át. Ezúttal viszont a harmadik kísérlete sikerrel járt!
A következő, 175 centiméteres magassággal már meggyűlt Emma baja, aki a 7. helyezettel azonos eredménnyel, csupán rosszabb kísérletarányának köszönhetően lett 10. a rangos viadalon, amit a lengyel lány 179 centiméteres ugrással nyert meg.

Az idei EYOF másik gödöllői résztvevője, a Máté Alpár szakmai irányításával készülő gerelyhajító, Príma Balázs első dobása után 57,74 méterre szállt a szer a döntőben. Másodjára 59,64 méteres távolságnál ért földet a gerely, harmadikra pedig érvénytelen volt Balázs kísérlete.
A legjobb nyolcra szűkült mezőnyben a GEAC atlétája az 5. helyről folytatta a versenyt. Remekül: 63,83 méterre javította addigi legjobbját, és feljött a 4. helyre. Ötödik próbálkozása viszont érvénytelen lett, így egyetlen esély maradt a dobogós pozíciót jelentő előrelépésre. Az 1,9 méteres hátrányt azonban nem sikerült aprópénzre váltani, mert az utolsó dobás sem bizonyult értékelhetőnek. A 66,24 méteres idei legjobbal rendelkező Príma Balázs végül a 4. helyen zárta a versenyt, ami a 68,50 méterig jutott török fiú győzelmével zárult.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online