Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szűk egy másodperccel maradtak le a vb-döntőről

2013-07-13 12:38:15

Mindössze 95 századmásodpercen múlott, hogy a GEAC versenyzőjét, az egyéniben 100 méteres gátfutásban rajthoz állt Répási Petrát (edzője Karlik Pál) is soraiban tudó magyar női svédváltó döntőt fusson az ukrajnai Donyeckben zajló ifjúsági atlétikai világbajnokságon. A zalaegerszegi Ferenczi Melinda (100 méter), a debreceni Kozák Luca (200 méter), a gödöllői Répási Petra (300 méter), valamint a nyíregyházi Palásti Luca (400 méter) alkotta staféta a harmadik, egyben utolsó előfutamban volt érdekelt a ma délelőtti előcsatározásban.

A magyar lányok 2:10,85 perces idővel a harmadik helyen értek célba az amerikai és a kínai váltó mögött, így csak abban reménykedhettek, hogy teljesítményükkel megkaparintják a futamok 1. és 2. helyezettjeit leszámítva fennmaradó két, döntős pozíció egyikét. Az időeredmény azonban ehhez kevésnek bizonyult, mert saját futamukban a japánok (2:08,39 perc) és a csehek (2:09,12 perc) is gyorsabbak voltak.
Utóbb egyértelművé vált, hogy valójában a velük azonos futamban indult kínaiakat kellett volna elkapniuk a magyar lányoknak, mert itt mindössze 95 századmásodperc hiányzott az üdvösségükhöz.

Női svédváltónk végül a 9. pozíciót érte el az ifjúsági világbajnokságon, és elmondhatja magáról, hogy ebben a korosztályban jelenleg hazánkban van a második legjobb ilyen jellegű európai staféta.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online