Gólkirállyá koronázták Márkus Bélát
Több mint másfél évtized elteltével, tavaly ősztől ismét az NB I/B-ben vitézkedett a Gödöllői KC férfi kézilabda-csapata. Bartos Gábor társulata a 12 együttest számláló Keleti-csoportban próbált szerencsét, főként azzal a céllal, hogy stabilizálja a helyét a honi bajnoki rendszer második vonalában. Az elképzelés végül valóra vált, hiszen a GKC különítménye 11 ponttal (5 győzelem, 1 döntetlen, 16 vereség), 592-646-os gólkülönbséggel a 10. pozícióban zárta a 2012/2013-as pontvadászatot.A gödöllői társulat húzóembere az a Márkus Béla volt, aki a szezon elején csatlakozott a csapathoz. A sportág alapjaival egykoron városunkban, a Hajós iskolában, Majoros Gusztáv szakmai irányításával megismerkedett játékos egyfajta hőstettet hajtott végre a bajnokság folyamán. Nem kisebb bravúr fűződött a nevéhez, mint az, hogy 165 találattal a legtöbb gólt érte el az NB I/B. Keleti-csoportjában lezajlott találkozókon. Béla csapata mind a 22 összecsapásán pályára lépett, és valamennyi ütközeten eredményes volt. Legalább 3 gólt mindig szerzett, a legtöbbször, 15 alkalommal a hajdúböszörményiek kapuját vette be.
A csoport gólkirályi címe – amiért a minap lezajlott banketten korona került Márkus Béla fejére – csak az utolsó fordulóban dőlt el. Ezt megelőzően az egri Padla József 164 találattal vezette az összesen 191 fős eredményességi listát, 11 góllal megelőzve a gödöllői játékost. Bélát azonban nem nyomta a teher, és a záró forduló meccsén 12 gólt lőtt a Balassagyarmatnak, így – ha a létező legkisebb különbséggel is, de – övé lett a dicsőség.
A Gödöllői KC csapatának további találatain Domokos Alex (88), Soós Zoltán (62), Varga László (57), Kocsis Dávid (43), Jakub Mikita (42), Tóth Dániel (31), Varjú Péter (28), Korondi Zénó (26), Széles Bence (24), Bagó Péter (20), Pető Martin és Bátori Bence (2-2), valamint Szabó Viktor és Bátori Csaba (1-1) osztoztak.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|