A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Április 25-én. stratégiai megállapodás keretében újította és erősítette meg a gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Honvédelmi Minisztériummal korábban – még a jogelőd Szent István Egyetemmel – megkezdett közös munkát. A hatékonyabb együttműködést ösztönző dokumentumot dr. Gyuricza Csaba rektor és dr. Kutnyánszky Zsolt, a szaktárca haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára látták el kézjegyükkel Gödöllőn, a Tudástranszfer Központban.
Mintegy 200 tonna zöldhulladékot és 100 tonna szemetet szállítottak el a gödöllői arborétumból és környezetéből – közölte az MTI-vel a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Lomniczi Gergely elmondta, hogy az arborétumot a parkerdő valkói erdészetének munkatársai tisztították meg. A munkák eddigi költsége közel 7 millió forint, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. saját költségvetéséből finanszírozott. A szóvivő kifejtette: a társaság a tulajdonos Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől tavaly ősszel kapott egy évre szóló megbízást a fenntartási munkákra, azóta biztonságossá tették a kültéri színpadot, az esőbeállókat, a tűzrakó helyeket és a játszóteret. Elvégezték a 15 kilométer hosszú úthálózat karbantartását, lenyesték a belógó ágakat, eltávolították a veszélyes fákat.
A takarítási és felújítási munkák folytatódnak, a fenntartásban kiemelt szerepe van az itt dolgozó 24 közfoglalkoztatottnak. Az arborétumban megkezdődött az épületek felújítása és a kerítés kijavítása is, de nagyobb fejlesztésbe csak hosszabb távú kezelői megbízás esetén lehet felelősen belekezdeni, amire készen áll a társaság. Az arborétum teljes területe 350 hektár, ebből 130 hektár az öreg arborétum. A teljes terület díjmentesen látogatható. Az öreg arborétum mintegy 40 hektáros része park jellegű. Az arborétum területén jelenleg 147 fenyő és nyitvatermő, illetve 875 lombos fa- és cserjeváltozat található.