Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egyedi céltámogatásával egy eddig ismeretlen Erzsébet királyné portréval bővült a Gödöllői Királyi Kastély gyűjteménye. A hírt a szaktárca vezetője együtt jelentette be július 1-jén dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával. A különleges műalkotás Georg Raab, az osztrák császári udvar egyik legjelentősebb portréfestőjének munkája – olvasható a Gödöllői Királyi Kastély hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Hangjegy Színház nyári sorozata, a Sisi nevét viselő, július 7-e és 20-a között lezajló, nyolc programból álló előadásfolyam megtölti élettel a Gödöllői Királyi Kastély parkját. Az érdeklődők népszerű produkciókat láthatnak a csillagok alatt, fergeteges művészek tolmácsolásában.
Május 22-én, szerdán 16 órakor egyszerre két olyan esemény is lenne, aminek meghívotti köre ugyanazokból a személyekből áll. Magyarul: Gödöllő választott képviselőinek egy fenékkel két lovat kellene megülniük. Erős a gyanú, hogy nem fog sikerülni.
Gémesi György, városunk polgármestere és Vécsey László, a gödöllői központú körzet egyéni országgyűlési képviselője már napok óta egyeztetnek egymással, annak érdekében, hogy Vécsey László és a településünkön lakó további parlamenti képviselők (Lengyel Szilvia, Ángyán József) tájékoztatást adjanak tevékenységükről a gödöllői képviselőtestület tagjainak.
Gémesi május 17-én, a délelőtti órákban közzétett meghívójában az áll, hogy a rendkívüli képviselőtestületi ülés helyszíne május 22-én, szerdán 16 órakor a Városháza első emeleti tanácskozóterme. Az invitáltak között ott szerepel Vécsey László neve. A meghívót körzetünk országgyűlési képviselője is megkapta, és kisvártatva válaszolt is rá. Íme: