Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Négyen érdemelték ki a Gödöllői Régió Turizmusáért 2013 díjat

2013-04-22 16:42:25

Miként az elmúlt években rendszeresen, idén is a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban rendezték meg a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület (GKRTE) közgyűlését. Az április 22-i esemény résztvevői szakmai előadásokat és beszámolókat hallgattak meg, jóváhagyták a szervezet tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint az idei évre vonatkozó bevételi- és kiadási tervét.

A kora délutáni órákban zárult közgyűlésen – az aktuális kérdésekről szóló szakmai előadások, tájékoztatók és beszámolók mellett – kiemelt szerep jutott az ágazat országos érdeklődésre is számot tartó fejleményeiről szóló prezentációknak. Ezek közül az élre kívánkozik Búsi Lajosnak, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkárának előadása, ami a köznyelvben falusi turizmusnak titulált idegenforgalmi szakterület fejlesztési elképzeléseit járta körül, fókuszálva az agrár- és turisztikai ágazat együttműködésének lehetőségeire. Mondandóját követően a szakpolitikus válaszolt a felmerült kérdésekre, észrevételekre, amik zömmel az uniós pályázatok elbírálási és elszámolási anomáliáit feszegették.

A tisztújításról szóló napirend tárgyalása során a legjelentősebb változást azzal idézte elő a tagság, hogy a nagykátai polgármester, Kocsi János – aki a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark tulajdonosa is – megválasztásával két főről háromra bővítette az egyesület általános alelnökeinek létszámát.


A rendezvény végén átadták a Gödöllői Régió Turizmusáért 2013 díjat. Az első ízben tizenhárom évvel ezelőtt odaítélt kitüntetést, illetve az ezzel járó díszoklevelet Bátovszki Györgytől, a GKRTE tiszteletbeli elnökétől és Perna Páltól, a GKRTE elnökétől vették át az egyesület választmánya által elismerésre méltónak tartott személyek. Nevezetesen: Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere, Kelemenné Boross Zsuzsa, a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Ház igazgatója, Kókai Zoltán, Zsámbok korábbi polgármestere, önkormányzati képviselő, valamint Károvits Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke (képen balról jobbra).


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online