Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nyolcadszor hirdeti meg az egyházi és világi borok versenyét a GKRTE

2013-04-10 09:19:02

A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) ebben az esztendőben immár nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Egyházi és Világi Borok Versenyét. A 2006-ban hagyományteremtő szándékkal Gödöllőn útjára indított kezdeményezésnek egy évvel később Fót, majd 2008-ban Pécel, 2009-ben Mogyoród, 2010-ben Nagytarcsa, két évvel ezelőtt Tóalmás, míg tavaly Veresegyház adott otthont.

Idén, április 30-án, kedden Nyársapát lesz a házigazda települése az évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő eseménynek, amire elsősorban olyan borászok, borászatok, vagy bortermelők jelentkezését várják, akik hagyományaikban követik az egyházi liturgiához használatos borok készítését, illetőleg pincészetük és/vagy boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét viselik. A bor és az egyház kapcsolata természetesen nem kizáró ok, hogy valaki részt vegyen a versengésben, ezáltal azok is nevezhetnek, akik úgy gondolják, boraik minősége kiállja a megmérettetést.
A versenyre fehér-, rosé- és vörösborokkal lehet nevezni, legkésőbb április 19-ig (péntek). Nevezési díj mintánként 2 ezer forint.

A benevezett borokról szakmai zsűri mond bírálatot, amelynek elnöke Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára lesz. A legjobbnak értékelt 3 borminta elnyeri a BASF-CHAMPION címet. Az eredményhirdetést július 13-án, szombaton, Nyársapáton, a Lecsó Fesztivál, illetve a Kenyér- a Kultúra- és a Bor Ünnepe programsorozat részeként rendezik meg. A GKRTE által meghirdetett borversenyre történő nevezésről további részletek itt olvashatók.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online