Kertészkedést népszerűsítő programok Gödöllőn
A nagy hó ellenére sikeres volt a mag- és palánta cserebere A március közepi „katasztrófaszerű” időjárás ellenére – hóvihar, útlezárások, hideg – a Civil Házban délelőtt 10 órától a 14 órás zárásig folyamatosan jöttek a klíma-klub tagjai és sok kedves látogató, felnőttek és gyerekek, saját gyűjtésű magokkal, növényekkel, palántákkal, vagy csak úgy körbenézni, hogy mi is lehet az a magcsere.
A hideg miatt egyedül a helyszínt kellett megváltoztatni, a REGINA Kertből a Civil Házba költöztünk. Emellett sokat lendített a helyzeten, hogy napsütés, valamint a klubtagok által biztosított meleg tea és házi sütemény fogadta a bátor látogatókat.
A már rutinos magcserélők saját asztalt kaptak, ahol kitehették a cserére, vagy egyszerűen odaadásra hozott magokat, növényeket. Nagy volt a választék paradicsomból (10-12 fajta), babból (8-10 fajta), tökből, vetőburgonyából, virágokból és fűszernövényekből is. De, természetesen, volt cukkini, spenót, spenótfa vagy laboda, sóska, fűszerpaprika, chili, uborka, kukorica, napraforgó, karórépa, és még számos más megszokottabb és kevésbé általános növényfajta magja is.
 A csemeték cseréjét akadályozta egyedül kicsit az időjárás, mert a hidegben, hó alól nem lehetett kiásni őket. A szervezők ezért összegyűjtötték, hogy ki milyen csemetét, kisfát, bokrot tud felajánlani, valamint ki milyet szeretne, és igyekeznek az igényeket és felajánlásokat összepárosítani, majd a klíma-klub következő találkozói során lebonyolítani a cseréket.
Közben a résztvevők információt cseréltek arról, is hogy mely növényeket jó társítani, egymás mellé ültetni a kertben, mert – mondjuk – riasztják egymás kártevőit (például: bab mellé borsikafű), mikor mit jó ültetni, hogyan a legjobb komposztálni és mi is az a komposztáló kas. A szervezők nagy örömére a gyerekek is évről évre egyre nagyobb számban vesznek részt a rendezvényen: sokan szüleiket kísérve, sokan pedig már önálló kis kertészként, saját magot, növényt cserélve. Örülünk, hogy ilyen nagy számban jöttünk össze, és reméljük, akik idén először látogattak el a rendezvényre, jövőre már saját asztalt fognak kérni! Vadovics Edina és Kristóf gödöllői klíma-klub
Halad az Iskolakert Staféta Már két iskola is bekapcsolódott a REGINA Kertben zajló Iskolakert Stafétába. Március 7-én a Damjanich Általános Iskola 3. c osztálya vette először kezébe az ásókat, gereblyéket és ébresztgette téli álmából a kertet. A gyerekekben tombolt a tettrekészség, pillanatok alatt felásták és kitarackolták a veteményest, előkészítették az ültető gödröket a ribizli- és josta bokroknak, és el is ültették, a töveiket mulcsréteggel betakargatva a gyomok elnyomása és a talaj nedvességének megtartása érdekében.
A „stafétabotot” a Török Ignác Gimnázium 5. a osztálya vette át március 11-én. Ők a komposztálásról szereztek tapasztalatokat: volt „komposzt-art” műalkotás a kertből összegyűjtött alapanyagokból, „komposzt-futás” a zöldhulladékos zsákok körül, és egy kis kerti munka is: a veteményes sovány homokos talajának feljavítása érett komposzttal. Közben megismerkedtek a kertben található komposztálási eljárásokkal is: a 3 szakaszos raklap komposztálóval, a komposzt-kassal, a vermikultúrás (gilisztatenyészetes) eljárással és a mulcsozással.
 Az ablakpárkányon sorakozó „talajmúzeum” és a talajkísérletek mindkét staféta napon sikert arattak, volt gyúrás próba, ecettel mésztartalmat, árasztással talajszerkezetet vizsgáltunk és a különböző színű homokos talajrétegekből újabb műalkotások születettek.
A záró mozzanat mindkét alkalommal az almacsutka temetés volt, a gyerekek által elfogyasztott almák maradványaiból. Ez is a kerti kísérleteink egyike, ugyanis a betakarító napunkon majd kiássuk a hétről-hétre elhelyezett csutkákat, és összehasonlítjuk lebomlási stádiumaikat. Köszönet a gyerekek és a kísérő pedagógusok lelkes és hasznos munkájáért! Mátyás Izolda SZIE - Környezet és Tájgazdálkodási Intézete
A rendezvény és program az MNVH elnökségének döntése alapján, annak jóváhagyásával, szakosztályi keret támogatásával valósul meg.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|