Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megtorolta a Szeged a Bikák dadogó játékát

2013-03-18 21:31:08

NB I., felsőági (1-6. hely) rájátszás, 2. forduló:

Gödöllői Bikák – Újszegedi TC 3-5 (1-1)

Ahhoz, hogy a Gödöllői Bikák a végelszámolásnál gond nélkül megőrizhessék 3. helyüket a bajnokságban, a tabellán mögöttük tanyázó csapatok ellen nem igazán szerencsés, ha pontokat hullajtanak. Ebbe a kategóriába beletartoznak a szegediek is, akik az alapszakaszban kétszer is legyőzték (Szegeden 5-2-re, Gödöllőn 8-4-re) városunk futsalosait.

És harmadszor is megtették. Mert megtehették, mivel a gödöllői legénység – Jakab Dávid vezetőgólját követően – rengeteg helyzetet hagyott kihasználatlanul. Nem úgy a vendégek, akik az egyenlítést, majd a térfélcserét követően kétszer is viszonylag könnyedén jártak túl a hézagos és lassú hazai védelem eszén.


Egy-háromnál Jakab duplázhatott volna, ám 10 méteres büntetője után a labda a kapufán csattant. Némi reményt keltett, hogy Vidák Balázs két szemfüles találata jóvoltából a második félidő közepére egalizálta az állást a Gödöllő. Ezzel azonban ellőtték puskaporukat a Bikák, akik bő három perccel a lefújás előtt ismét hátrányba kerültek. A pontmentés érdekében Szente Tamás vészkapusnak állt, de a meddő játék miatt hatástalannak bizonyult a taktikai húzás. Ráadásul, öt másodperccel a vége előtt a szegediek játékosa labdát szerzett a saját hatosán belül, és gondolkodás nélkül átívelte a játékszert a tátongó gödöllői kapuba.

A Gödöllői Bikák 41 ponttal, 87-84-es gólkülönbséggel a 3. helyen állnak a bajnokságban. Városunk csapata a rájátszás következő, április 5-én, pénteken 19.30 órakor esedékes fordulójában az MVFC-Berettyóújfalu otthonában lép pályára. (fotó: Biszkup Miklós)


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online