Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idős férfit raboltak ki fényes nappal

2013-02-28 17:43:39

Február 27-én 14.20 órakor egy szolgálaton kívüli rendőr észlelte, hogy mintegy 100 méterre tőle egy idős férfi fekszik a földön a bagi Szent Imre utcában, akinek közelében egy fiatal férfi gyalogol.

A helyzetből a rendőr arra következtetett, hogy a földön fekvő idős embert a fiatal lökte fel, és hagyta magára az úton. A rend éber őre gépkocsijával az idős férfihez hajtott, aki elmondta neki, hogy a távolodó személy kirabolta, elvette a táskáját.

A rendőr a fiatalember után indult, aki ezt látva, futni kezdett. Amikor a szolgálaton kívüli zsaru utolérte, önként átadta az ellopott táskát, aminek eltulajdonítását a helyszínen elismerte. Menekülésének megakadályozására testi kényszert kellett alkalmazni, így sikerült elfogni, majd a kiérkező járőröknek átadni az elkövetőt.

Az idős sértett, egy 82 éves helyi lakos elmondta, hogy a rabló a nyakába akasztott övtáskát többször rángatta, addig, amíg a sértett a földre esett. Ekkor vette le róla az elszakadt pántú táskát, amiben 75 ezer forint készpénz volt. Az összeg az elfogáskor előkerült.

A Gödöllői Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a 21 éves L. S. bagi lakos ellen, aki őrizetbe vettek. A rendőrség előterjesztést tesz a fiatal férfi előzetes letartóztatásának indítványozására Gödöllő Járási Ügyészségen.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online