Gödöllőn ebben az évben – a privát durrogtatásokat leszámítva – három, nyilvános, köztéri tűzijáték volt: június 27-én a Szabadság Napja, augusztus 20-án Szent István napi ünnep, míg szeptember 14-én a Belvárosi Napok programsorozata zárult ezzel a pirotechnikai látványossággal. Legközelebb az előttünk álló szilveszteri mulatságok erősen megosztó velejárója lesz a tűzijáték, aminek korlátozását – szemben a fővárosi közgyűléssel – a gödöllői önkormányzat nem tartotta fontosnak rendeletbe foglalni. Az alábbiakban összegyűjtöttük az év végi tűzijátékkal kapcsolatos legfontosabb rendőrségi, állat- és katasztrófavédelmi tudnivalókat.
Néhány napja ugyan még nem szerepelt a gödöllői járás tankerületi igazgatójának a neve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ honlapján elérhető listán, időközben azonban sikerült megtalálni az erre alkalmas személyt.
Ő nem más, mint Pánczél János, a fővárosi BKF Szakközépiskola igazgatóhelyettese és vezető kommunikációs tanára. A szakember már bemutatkozott a gödöllői városvezetésnek, és az előzetes konzultáció során szorgalmazta a jövőbeni együttműködési lehetőségek kihasználást.