Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Taroltak a gödöllői verselő fiatalok a lovardában

2012-11-25 09:01:19

1995 óta 18 alkalommal rendeztek vers- és prózamondó versenyt Gödöllőn Erzsébet királyné emlékére, de az idei volt az első olyan alkalom, amikor a kulturális megmérettetést országos találkozóvá bővítették a szervezők.

November 24-én hazánk 24 településéről érkezetek versenyzők a Gödöllői Királyi Kastély lovardájába, hogy számot adjanak felkészültségükről a zsűrinek. Az ítészek három főből álló testületének elnöke Pécsi Ildikó, Kossuth-díjas színművésznő, városunk 2010-ben megválasztott díszpolgára volt. Rajta kívül Cserháti Ágnes televíziós műsorvezető, illetve Szervét Tibor színművész alkottak véleményt a négy, korosztályonként kialakított kategóriában rivalizáló verselők produkciójáról.

Összesen 49 fiatal állt színpadra a lovardában. A legtöbben, tizenkilencen az I. kategóriában (10-12 évesek) mérték össze a tudásukat. A II. kategóriában (13-15 évesek) tizenegyen, a III-ban (16-19 évesek) tizennégyen, míg a IV-ben (20-26 évesek) öten szálltak harcba az értékes díjakért. Gödöllőt összesen kilencen képviselték.

Nem is akárhogyan, hiszen a négy kategóriából háromban hazai siker született. Egyedül a legfiatalabbak között nem termett dobogós babér városunk versenyzőinek, itt a Berettyóújfaluból érkezett Kiss Boglárka Emma lett az első, megelőzve a fővárosi Gerő Botondot és Erbszt Annát.

További eredmények:
II. kategória: 1. Lukács Lilla Réka (Gödöllő, Premontrei Gimnázium), 2. Gerő Anna (Budapest), 3. Vida Kamilla (Bóly).
III. kategória: 1. Szelba Szabolcs (Gödöllő, Premontrei Gimnázium), 2. Czine Eszter (Csömör), 3. Hidi Norbert (Gödöllő, Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola és Szakközépiskola).
IV. kategória: 1. Pető László (Gödöllő), 2. Rakitai Réka (Dunaföldvár), 3. Dankó Hajnalka (Penészlek).

A gödöllői fellépők közül Liska Dóra, Végi Orsolya (mindkettő Petőfi iskola) és Zila Teodóra Zsuzsanna (Református Líceum) részesültek különdíjban.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online