Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bódult egyének inzultálták a tizenéves futókat

2012-11-13 16:04:31

Feltehetőleg alkoholt és kábítószert is fogyasztottak azok a férfiak, akik november 12-én, a kora esti órákban tréningező fiatalokat inzultáltak, majd rátámadtak edzőjükre, akit fejsérüléssel szállítottak kórházba.

A sajnálatos eset akkor történt a Kossuth Lajos utcában, a Távhő Kft. fűtőműje közelében, amikor az Erkel iskola tizenéves tanulói edzés közben az épülettömb körüli távjukat futották. A két, nagy valószínűséggel kábítószer és alkohol befolyása alatt állt huszonéves hangoskodva, trágár és obszcén kifejezésekkel inzultálta a futókat, akik ezt jelezték edzőjüknek.

Az iskola testnevelője megpróbálta elejét venni annak, hogy tanítványait akár tettleg is bántalmazzák, ezért közbelépett. Először csak szóváltásba keveredett a renitensekkel, akik később kihasználták túlerejüket, és egyikük álcsúcson ütötte a trénert. A bántalmazástól az edző elveszítette egyensúlyát, hanyatt esett, és fejét a járdaszegélybe ütötte. Elmondása szerint mintegy 20 percig nem volt eszméleténél.

Szerencsére, a mentők pillanatok alatt a helyszínen voltak, így a sérültet gyakorlatilag azonnal ellátták, majd kórházba szállították. A balul járt edző fején keletkezett sebet öt öltéssel kellett összevarrni. Az elvégzett vizsgálatok során egyéb egészségkárosodást nem észleletek az orvosok, így a testnevelő tanár saját felelősségére még hétfőn este elhagyta a kórházat.

Hírportálunk úgy értesült, hogy a bántalmazókat lekapcsolta a rendőrség. Az azonban egyelőre kérdéses, hogy a sértett tesz-e feljelentést ellenük.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online