Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gyilkos szervákkal szerezte meg első győzelmét a TEVA-hatos

2012-11-02 20:12:56

Mikor, ha nem most?! Nem lehetett más célja a TEVA-Gödöllői RC különítményének, mint az, hogy megszerezze első győzelmét a Közép-európai Liga idei sorozatában. Ehhez a rivális „ideális” volt, hiszen a mezőny másik nyeretlen csapata várt a gödöllői lányokra. Ráadásul, a nullpontos splitiek úgy érkeztek az egyetemi sportcsarnokba, hogy szettet sem tudtak elvenni eddigi ellenfeleiktől.

Közép-európai Liga (MEVZA), 5. forduló:
TEVA-Gödöllői RC – ZOK Split 1700
(horvát) 3-0 (17, 10, 14)
Gödöllő: Kriegel É. – Molnár-Németh Zs. – Merkószki – Csengeri – Szakmáry – Széles. Cserék: Lékó (liberó), Lutter, Kriegel Zs., Háfra, Hackl, Hegedűs.

A játszmanyerés ezúttal sem sikerült a fiatal, és inkább elszántan, sem mint eredményesen teljesítő horvátoknak, akik csupán az első felvonás elején, 15-14 es hazai vezetésig voltak képesek komolyabb ellenállást tanúsítani. Ahogy feljavult a gödöllői formáció nyitásainak hatékonysága, jól zártak a sáncok és a szélsőütők is megvillantak, a vizitálóknak alig-alig marad esélyük a pontszerzésre.

Ludvig Zsolt edző is elégedett volt a látottakkal. Mérkőzés utáni értékelésében elmondta: nagyon örül, hogy csapata lelkesen játszva, akaratát a riválisra rákényszerítve, megszerezte első győzelmét a nemzetközi bajnokságban.

Külön örömként értékelhető, hogy a TEVA-hatos újoncot is avatott az ütközeten. A Budai XI SE együttesétől érkezett tehetséges fiatal, Hegedűs Anna a harmadik játékrészben, 23-13-as hazai előnynél kapta meg a lehetőséget trénerétől, hogy gödöllői színekben debütáljon.

Öt mérkőzés alapján a TEVA-Gödöllői RC együttese 4 ponttal, 6-12-es szett- és 344-387-es pontaránnyal a 8. helyen áll a MEVZA-liga kilenc csapatot számláló mezőnyében.
Következik:
Askö Büroleben Linz Steg (osztrák) – TEVA-Gödöllői RC november 10., szombat 18 óra.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online