Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kiszemelték a gödöllői járási hivatal vezetőjét

2012-10-05 17:01:55

Hírportálunk megbízható forrásból származó értesülése szerint kevés a valószínűsége annak, hogy ne dr. Csepregi Tibor legyen a vezetője a gödöllői központú, januártól működő járási kormányhivatalnak.

A Gödöllőn élő szakembert szeptember elején járási koordinátorként mutatta be Tarnai Richárd, a Pest megyei Kormányhivatal vezetője, aki az is elmondta, a járások és a hozzájuk rendelt kormányablakok létrehozásának fő célja, hogy a közigazgatás közelebb kerüljön az emberekhez.

Pest megyében összesen 18 járást alakítanak ki. A kormányhivatalok járási központjainak legfontosabb feladata a helyben intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz. A jövőre megalakuló járási hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyeket vesznek át a településektől. A járási hivatalokban szakigazgatási szervek működnek majd: gyámhivatal, állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, földhivatal, valamint munkaügyi kirendeltség.

Leszámítva a helyben élőket, 2013 januárjától további 14 település, nevezetesen, Csömör, Dány, Erdőkertes, Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Valkó, Vácszentlászló, Veresegyház és Zsámbok lakosai tartoznak majd a gödöllői székhelyű járási kormányhivatalhoz, ami szinte bizonyosra vehető, hogy Csepregi Tibor irányításával látja el a szervezeti egységre bízott igazgatási feladatokat.

Csepregi Tibor korábban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kötelékében, a Közvetlen Támogatások Igazgatóságának (KTI) igazgatójaként, illetve a Pest megyei regionális kirendeltség vezetőjeként is dolgozott.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online