Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Közbiztonsági és közlekedésrendészeti akciót tartottak augusztus 2-án a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén. A helyi rendőrök reggel 8 órától eset 6 óráig járták a város és a környező települések főbb útjait, hogy kiszűrjék a renitenseket.
Elsősorban a gyorshajtók, a – rendszám-felismerő készülék bevetésével – körözött vagy forgalomból kivont járművek, illetőleg az ittas járművezetők kiszűrésére koncentráltak a gödöllői zsaruk.
Lukácsi Zsuzsanna, a Gödöllői Rendőrkapitányság hivatalvezetője arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy kollégái összesen 2.462 járművet ellenőriztek a Mátrix rendszám-azonosító berendezéssel. Ezen kívül 26 esetben tettek közigazgatási feljelentést sebességtúllépés miatt, illetőleg két esetben 60 ezer forintos közigazgatási bírság kivetésével éltek a gyorshajtókkal szemben.
Szabálysértési feljelentés egy született, forgalmi engedélyt pedig három alkalommal vettek el a gödöllői rendőrök. Kisebb fokú szabálysértés elkövetése miatt az akció ideje alatt 32 fővel szemben intézkedtek a rend helyi őrei, akik 288 ezer forintos helyszíni bírság kiszabásával járultak hozzá az államkassza bevételének növeléséhez.