A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Július 1-jétől – a finanszírozási szerződések módosulásával együtt – megváltozott a fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók (kórházak) területi ellátási kötelezettsége. Az intézkedés a gödöllői betegeket is érinti.
Miután a jogalkotók megváltoztatták az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényt, némiképp átalakult az a rendszer, ami meghatározza, hogy a fekvőbetegeket melyik, az adott szakmában létező legalacsonyabb progresszivitási szintet ellátó intézménybe, kórházba utalhatják be az orvosok. Gödöllőről az elmúlt időszakban jobbára a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban látták el a tartós és folyamatos kezelésre szorulókat, ám júliustól újabb egészségügyi intézményekben is ápolják majd a helyi betegeket.
Az egyik ilyen csoport az urológia problémákkal küszködő gödöllőieké, akiket eddig Kistarcsára utaltak be az orvosok, mostantól viszont a budapesti Uzsoki utcai kórházba küldik őket. Traumatológiai ellátás szempontjából Gödöllő Hatvanhoz tartozik, míg a fertőző betegek ellátására szakosodott belgyógyászati ág (infektológia) kórházi kezelését a balassagyarmati kórházban végzik el.
További hír, hogy lezárult a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) által az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire kiírt pályázat elbírálási határideje. Az országosan érintett 35 intézmény közül 24-ben neveztek ki igazgatót, míg 11 esetben eredménytelennek minősítették a pályázatot.
Ez utóbbi körbe tartozik a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is, ahol 30 napon belül új pályázatot kell kiírni a főigazgatói álláshely betöltésére. Ennek eredményes lezárásáig a kórház élére tavaly szeptembertől kinevezett dr. Trombitás Zoltán irányítja a gödöllőiek fekvőbeteg-ellátásában továbbra is meghatározó szerepet játszó egészségügyi intézményt.