Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bíznak az új termálkútban

2012-06-14 12:04:35

A Gödöllő környéki földfelszín mélyében rejlő geotermikus energia hasznosításának folyamata több mint két éve foglalkoztatja igazán az illetékeseket. 2010 áprilisában, Gödöllői Geotermia Zrt. néven gazdasági társaság jött létre, majd ősszel megkezdődött a geotermikus kutak fúrása a város nyugati, nagyremetei határában. A munkálatok azonban megfeneklettek. Most úgy tűnik, hogy egy másik helyen lehet esély.

A nagyremetei kudarcot követően, a szakterületen jártas, az ország más pontjain eredményes fúrásokat végrehajtott PannErgy Nyrt. illetékesei, szakértők bevonásával addig vizsgálódtak, mígnem kiderítették, hogy a Szadai-vetőtől nyugatra 1.705 és 1.735 méteres mélységben 72,2 Celsius-fokos víz jelenik meg. Ennél is kedvezőbb a helyzet, a Szadai-vető keleti oldalán, ahol 2.092 és 2.180 méter mélyen, az eocén rétegekben 127 Celsius-fokos víz rejlik.

Ebből következően a hozzáértők szerint felmerül annak a lehetősége, hogy – egy pontból kiindítva a majdani fúrásokat – akár két produktív zóna is elérhető. A földtani modellezésből született adatok alapján a társaság meghatározta a termelőkút lehetséges helyét, egyeztetett a földterület tulajdonosával, és megkezdte az előkészületeket a fúráshoz szükséges engedélyek beszerzéséhez.

A PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának elnöke által jegyzett tájékoztatót a gödöllői képviselőtestület tagjai is megismerték. Városatyáink azt is leírva láthatták, hogy a társaság menedzsmentje továbbra is eltökélt szándékként kezeli a geotermikus erőmű megvalósítását Gödöllő térségében, aminek üzembe helyezése kiválthatja a gáz alapú fűtést a településen.

Vörös István (Fidesz) kérdésére azt a választ kapta, hogy a fúrással, a geotermikus energia felszínre juttatásával és az erőmű létesítésével kapcsolatos munkálatok nem terhelik a városi költségvetést. Kovács Barnabás (MSZP) pedig megjegyezte: miként az első próbálkozáskor, ezúttal sem lát reális esélyt arra, hogy eredményre vezet a projekt. A tájékoztatóról szóló szavazásnál az arány 10 igen és 4 tartózkodás volt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online