Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Erzsébet bált rendeznek Gödöllőn

2012-04-13 17:10:25

November 17-én, szombaton 20 órától Erzsébet bállal tervezik lezárni a Híres Hölgyek Gödöllőn tematikus évet. A társasági összejövetelt a Gödöllői Királyi Kastély lovardájában rendezik meg. A jótékony célú est bevételét a koraszülöttek mentésére szakosodott Peter Cerny Alapítványnak ajánlják fel.

Április 13-ától már lehetőség nyílik asztalt foglalni a hagyományteremtő szándékkal idén első ízben lezajló november 17-i, gödöllői Erzsébet bálra. Bár a szervezők a budapesti Operabálhoz és a balatonfüredi Anna-bálhoz hasonlítják az eseményt, nem tervezik hivalkodóra, elegánsra és színvonalasra azonban igen.

80 ezer forintos kiadással kell számolnia annak, aki ott akar lenni a 13 darab 8 fős, illetve a 11 darab 10 fős asztal valamelyikénél. Amennyiben a tervezett ültetési rend alapján a 214 bálozó mindegyike fizet, 17 millió forint feletti bevétel gyűlik össze az első gödöllői Erzsébet bálon. A bál ötletét főként az adta, hogy idén ünnepeljük Erzsébet királyné születésének 175. évfordulóját, és 145 éve annak, hogy a király pár koronázási ajándékba kapta a gödöllői kastélyt.

Annyit már az előkészületek idején tudni, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra kézzel festett étkészlettel készül a bálra, aminek menüsorát a gödöllői királyi szakácskönyv receptjei is gazdagítják. A desszertet a helyi Solier cukrászda biztosítja, a borokat pedig az év legjobb nedűiből választják ki.

A bál programjában fellép a gödöllői származású operaénekesnő, Herczenik Anna, a városban lévő nyaralójában sokat időző, Jászai Mari-díjas operetténekesnő, Oszvald Marika, valamint az ecuadori születésű tenor, Xavier Rivadeneira és a Hot Jazz Band formációja is. Ezen felül nem mindennapi divatbemutatóra is számíthat a publikum, amely Erzsébet királyné tucatnyi ruhájában gyönyörködhet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online