Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Január 19-én erősítették meg azt a korábban már felröppent hír, miszerint: benyújtotta lemondását Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
A döntés hátterében állítólag az húzódik meg, hogy a Gödöllőn élő és 2010-ben a Fidesz Pest megyei listájáról országgyűlési képviselői mandátumhoz jutott szakpolitikus nehezményezte, hogy a közszolgálati leépítési folyamat során hozzá közel álló munkatársakat bocsátottak el.
Egyelőre nem tudni, hogy Ángyán lemondását elfogadják-e, az azonban kiszivárgott, hogy az államtitkár január 23-án, hétfőn konzultál Orbán Viktor miniszterelnökkel. A történtek hatására több szervezet is tiltakozni kezdett. Köztük környezet- és természetvédők, akik az elbocsátások leállítása és az államtitkár tisztségében történő megtartása érdekében levelet intéztek a kormányfőhöz.