Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Világjátékok nélkül marad Gödöllő

2012-01-12 12:58:27

Számunkra sajnálatos módon került pont egy több hónapos, a hazai és a gödöllői sportszeretők körét lázban tartó történet végére: Ron Froehlich, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) elnöke délben bejelentette, hogy a 2017-es Világjátékok rendezési jogát a lengyelországi Wroclaw nyerte el, és nem Budapest, amely Gödöllővel közösen pályázott a nem olimpiai sportágak legnagyobb világeseményének lebonyolítására.

A svájci Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeum előadótermében ünnepélyes keretek között nyilvánosságra hozott döntést megelőzően az IWGA hét tagból álló végrehajtó bizottsága megtekintette a házigazda szerepére kandidálók (a győztes mellett, Budapest és Gödöllő) utolsó, főként az ajánlat erősségeire fókuszáló prezentációját. A harmadik pályázó, a dél-afrikai Fokváros – mivel nem tudta megszerezni a szükséges közpénz-támogatást – néhány hete visszavonta beadványát.

Ron Froehlich bevezetőjében kiemelte, hogy nehéz helyzetben voltak a döntéshozók, amikor szavazniuk kellett a rendezési jog odaítéléséről. Az IWGA elnöke kihangsúlyozta: a döntés nem az egyik pályázó ellen szól, hanem azt tükrözi, hogy a végrehajtó bizottság tagjai minden tényező együttes figyelembevételével meggyőzőbbnek tartották a lengyel ajánlatot.

Emlékezetes, hogy a gödöllői önkormányzat tavaly márciusban 1 millió forintot szavazott meg a kandidálás kidolgozásához, aminek költsége megközelítette a 15 millió forintot. Túl azon, hogy ez az összeg elúszott, Wroclaw – mint európai város – sikerével annak is megnőtt az esélye, hogy a 2021-ben esedékes Világjátékoknak ne öreg kontinensen fekvő település legyen a házigazdája. Azaz, legkorábban a 2025-ös esemény lebonyolítására lenne ismét érdemes pályázni, ami egyelőre igencsak távlatinak tűnik.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online